2016. február 25., csütörtök

My lovely writer - 6. fejezet



Változás




James

Nem igaz, hogy fel tud húzni ez a csaj! Nem megszokott módon, tök kedvesen idejövök, hogy leápoljam, erre még ő kiabál le és húz el a francba!

Dühösen dobálom a szemetesbe az üvegszilánkokat, de mérgelődésemnek meg lett az eredménye; én is belenyúltam egy szilánkba. Választékos káromkodással szedtem ki azt a vacak üveget, majd hoztam a porszívót és felszívtam a többit. Fogok én itt szarakodni vele…
Ezután összedobtam egy kis vacsit, és feszült figyelemmel figyeltem az órát. Azon agyaltam, hogy felhívom a csajt, de rájöttem, hogy még a számát se tudom. Egy óra múlva arra jutotta, hogy nem kicsi már, majd hazatalál, amúgy se nekem kell ezzel törődnöm. Mégis ki ő nekem?
Ekkor csörrent meg a mobilom. Derek neve villogott a kijelzőn.

- Mi van? – Felkönyököltem az asztallapra és halántékomat kezdtem masszírozni.
- Csak nem felhúzott valaki? – Ezt az elmés megállapítást… Túl jól ismer.
- Nincs valami jó kedvem, szóval bökd ki mit akarsz – morogtam.
- Úgy unatkozom – nyavalyogta. – Nincs kedved elugrani valahova?

Szó nélkül nyomtam ki a telefont és dobtam le. Fél centin múlt, hogy ne a padlón landoljon. Semmi kedvem nem volt Derek hülyeségeihez. Ő azonban nem így gondolta. Folyamatosan újra és újra csörgetett. Végül csak a kezembe vettem a készüléket. Végül is, ha nem buliznék, akkor mit csinálnék itthon? Jó, dolgoznom kellene, de az úgyse megy. Azt meg végképp nem akartam, hogy azon a hisztis libán törjem a fejem, hogy mikor ér haza és milyen állapotban. Nem ismertem volna el, de egy kis részem nagyon is hibásnak érezte magát a kirohanásáért. Jobb lesz erről megfeledkezni!
Amikor újrahívott drága barátom, már el is döntöttem, hogy mi lesz.

- Minek nyomtad le? – támadt nekem.
- Higgadj már le! Jobb ötletem van annál, hogy valami hülye buliban kössünk ki. – Tudtam, hogy ezzel felkeltettem a kíváncsiságát. A vonal túloldalán síri csendben várta az ötletemet. – Rendezzünk egy afféle Jameses bulit. – Már én is vigyorogtam saját ötletemen. Derek felől elsőnek semmilyen reakció nem volt, majd koppant egyet a mobil. Ekkor jutott el neki a teljes infó.
- Úgy érted, egy olyan igazi, medencés bulit? – dadogta döbbenten.
- Úgy! – El kellett emelnem egy pillanatra a telefont a fülemtől, olyan hangosat kiabált. – Csak kevesebb emberrel.
- Végre tesó! Már ezer éve nem csináltunk semmit. Átviszek még néhány havert, rendben?
- Jó-jó, de még egyszer figyelmeztetlek, ne csinálj nagy felhajtást! - Reméltem, hogy elég félelmetesen hatott, de Derek röhögéséből, nem ezt szűrtem le.
- Nyugi, csak a haveroknak szólok!

Szinte láttam, ahogy megszokott módon, legyintve lerendezi a dolgot. Ezek után már csak annyit egyeztettünk, hogy egy óránál hamarabb ne nagyon toppanjanak be. Én ennyi idő alatt pedig lerendeztem az italokat és a kaját. Nem hiszem, hogy taglalnom kell, de nem csak kólákat vettem. Azaz hozattam.
Azt hinné az ember, attól, hogy író vagyok, rengeteg pénzem van, de sajnos koránt sincs így. A kiadómnak jóval több jut. Jó, ez a remek kis ismeretségünk miatt van így, Jack pedig rendesen ki is használja. Szemét alak! Persze, azért én sem panaszkodhatok, hisz’ szinte bármit megvehetek, amit csak akarok. Mondjuk, egy saját szigetre nem futja, amit nagyon sajnálok. Na, de majd egyszer!
De, ha Derek ennyire besegít nekem, akkor tuti soha a büdös életben nem lesz saját szigetem!

Tátott szájjal néztem azt a körülbelül kétszáz embert, akiket a házunkhoz csődített. Alig, hogy ideértek, azonnal letámadták az italokat. Felesleges mondanom, hogy Anne kirohanása értelmetlen volt az üvegpohara miatt. Fél óra alatt összetört két készlet.
Elsőnek még megpróbáltam őket kifele terelgetni, ne tegyenek több kárt a lakásban, de azokat az embereket, akik az asztalon fekszenek, úgy hogy a fejük lelóg róla, így a többiek röhögve öntik bele az italt a szájukba, azokra már felesleges az energiámat pazarolnom. Megannel és Sandyvel össz-vissz három mondatot beszéltem, utána leléptek egy-egy pasival. Sandy végig dühös szemekkel nézett – gondolom, a múltkori lekoptatás miatt – és így próbált meg féltékennyé tenni. Hát, még mindig nem jött össze pici szívem…

A ház szinte már rengett a dübörgő zenétől, én pedig Derek után dübörögtem. Nem sokkal később meg is találtam a medencénknél.
Villámló szemekkel meredtem rá, ahogy magam felé fordítottam. Csalódottan nyögött fel, mert így otthagyta a csaj, akit épp befűzni próbált.

- Mégis mi ez a nagy tömeg? Nem azt mondtad, hogy csak a haverokat hívod? – egyből nekiestem.
- Nyugi haver! – rakta vállaimra a kezét. Érdekes, hogy egy buli kellős közepén van, mégis tudja, mennyit kell innia ahhoz, hogy csak jól érezze magát, de normális maradjon. Én se szoktam olyan sokat inni, mindig tudtam, hogy hol a határ. Kivéve egy alkalmat, és az is Keirához köthető. – Régen is ilyen bulikat csaptunk – vigyorogta. – Ráadásul, akkor te is belevalóbb voltál! Olyan vagy, mint egy hisztis csaj…
- Azt hiszem, elfelejtesz egy dolgot. Én, James vagyok! Minden buliban benne vagyok, ha van kedvem, de most nem így egyeztünk meg! – Meg se hallott.
- Keira miatt van, igaz?
- Miről beszélsz? – vontam össze a szemöldököm.
- Ismerlek haver – nyújtott át nekem is egy poharat, amit nem tudom honnan szerezhetett. – Nem szoktak neked ellent mondani, ez pedig igen csak idegesít téged – kortyolt italába.
- Ugyan! – legyintettem. – Már rég kikészítettem volna a csajt, ha úgy szeretném.
- És miért nem szeretnéd úgy? – somolygott pohara mögül, mire lekevertem neki egy fejest.
- Majd ezen a bulin – vigyorogtam. Leginkább azon, ahogy fejét fájlalta.
- Mit terveltél ki? – kérdezte rosszat sejtve.
- Megmutatom neki, ki az úr a háznál. Ne legyen beképzelt fruska, tudja meg hol a határ – villámlottak szemeim ördögi tervemtől, aminek még kivitelezését nem igazán tudtam.
- Valami azt súgja, nem lesz ennek jó vége – ingatta barátom a fejét. Hiába.
- Ennyi kijár nekem is! – védtem meg magam, de helyettem másra figyelt. 
- Nézd! – mutatott a házunk felé. Követtem az irányt, és rögtön elkezdett lüktetni egy ér a halántékomon. Még többen érkeztek. – Megjöttek Cassandráék! – Már csak ő hiányzott.
- Rendben. – Adtam meg magam. – Bulizzatok! De a piát ti veszitek, és belépőt is fogok szedni!
- Ide Cassy! – Vigyorogva intett az új vendégeknek. Beszélhetek én ennek, ha Cassandra Clare feltűnik barátomnak rózsaszín köd lesz a fejében, pedig a csaj le se szarja. Nem igaz, hogy nem veszi észre.

Ráadásul ezt a pillanatot választotta új hugicám is, hogy hazaérkezzen. Ahogy megláttam, rögtön elmúlt a rosszkedvem. Ravasz mosollyal sétáltam mögé.

- Mi ez, valami fürdőruhás buli? – kérdezte döbbenten. Ez még soha nem volt buliban? Nem bírtam kihagyni, muszáj volt belekötnöm. Ennyire átvettem volna már a testvér szerepét?
- Ha gondolod, anélkül is belemehetsz, de akkor várd meg, míg eltűnök, mert nem rég ettem – Hugica nem értette a viccet. A gyönyörű szempár dühösen villant rám.
- Szemét vagy! – megforgattam a szemeimet. Ha tovább fáraszt, belelököm a medencébe. Hm. Nem is rossz ötlet. Gyerekes, de megszégyenítő bosszú. Pont, ahogy ő tette a fagyival.
- Ezt mintha már hallottam volna. – feleltem unottan. -  Nem tudsz valami újat kitalálni?

Egyik pillanatról a másikra lepett el újra a düh. Meg se kérdezte, hogy mi ez a helyzet, vagy, hogy mi történt, egyszerűen nekem támadt. Már Derek is felhúzott a magánakciójával, erre még Keira is nekem áll. Egy szempillantás alatt előhozta belőlem a gúnyos énemet. Végül ki is csúszott a számon életem legutálatosabb mondata.

- Akkor bizonyíts! – rántottam vállat. - Szerezz pár barátot, itt az alkalom!

Ahogy kimondtam, már meg is bántam. Hiszen én vagyok az az ember, aki a legjobban gyűlöli, ha valaki arra kényszeríti, hogy bizonyítson. Az a tipikus, „Mi van, nyuszi vagy?” - mondat jött elő belőlem, csak más köntösben. De már nem szívhattam vissza. Ha megtettem volna, akkor tuti buggyantnak nézne.  Ezután hülyeségből rikkantottam el magam, de a közelben lévő pár gyerek mégis odajött, és benne voltak a buliban. Háromra beledobták Keirát a medencébe.
 Mindenkiből kitört a röhögés, aztán a srácok nem bírtak magukkal, és sorban dobálgatták bele a lányokat a vízbe.  Na, ennyit a bosszúmról. Simán bulit csináltam belőle. Nevetve és prüszkölve jöttek sorra a felszínre, kivéve egyet.

A hangulat a tetőfokára hágott, szinte már csak a vízben voltak, amit én nyugtalanul figyeltem. Agyamban csak úgy záporoztak a kérdések: Miért nem jön fel? Tud egyáltalán úszni? Milyen mély is a medence?
Ahogy abbahagyta a kapálózást, úgy ugrottam be a vízbe. Elsőnek a kezét sikerült elérnem, majd derekára kulcsoltam bal karomat, hogy megvédjem a mulatozó tömegtől, és hogy mi hamarabb a felszínre tudjam hozni.

Lefektettem a medence előtti részre, mire megfagyott a levegő. Én is lefagytam, Keira ugyanis nem lélegzett.

- Menj arrébb és szedd össze magad! – El se jutottak hozzám Derek szavai, csak az kattogott az agyamban, hogy megöltem. Egész testemben remegni kezdtem.

Derek megigazította a lányt, hogy rendesen hozzáférjen és elkezdte az újraélesztést. Ekkor kapcsolt újra az agyam. Szempillantás alatt felpattantam, majd arrébb lökve haveromat, én kezdtem újraéleszteni. Befogtam az orrát, majd levegőt fújtam a száján át, a tüdejébe. Utána mellkasára mértem nyomásokat a tanultak szerint.
Most nem érdekelt, hogy ki hogy néz, nem érdekelt Derek döbbent arca se, csak az számított, hogy Keira újra lélegezzen. Nem lehet, hogy én öljek meg egy embert! Ezzel a tudattal nem tudnék tovább élni.

- James… - kezdte barátom, de szavai el se jutottak hozzám. Teljesen elvesztettem az eszem. Nem ölhetek meg még egy embert! Nem, az nem lehet! – JAMES! – rázott meg haverom és elrántott a vállamnál fogva.

Ebben a pillanatba Keira elkezdte kiköhögni tüdejéből a vizet. Alig tudtam valamit felfogni a körülöttem lévő eseményekből, úgy lesokkolódtam. Szívem a fülemben dübörgött, és még levegőt is elfelejtettem venni. Kábultan figyeltem, ahogy Anne felénk rohan. Arca elsápadt, amint meglátta a lányát, s remegő kézzel simogatta az arcát, azt kérdezgetve, hogy jól van-e. A háttérben apámat is észrevettem, amint az ismeretlen fiatalokat próbálja száműzni a házunkból, karjaiban pedig Willt tartotta. A legrosszabb viszont az volt az egészben, ahogy Keira nézett rám.



Keira

Egész testemben remegtem, még akkor is, mikor már az ágyamban voltam. Anya arcán még mindig lehetett látni, a rémületet és a kétségbeesést. Kezdetben még én is a sokk hatása alatt voltam, de próbáltam ezt legyőzni, hogy ne rémítsem meg még jobban anyát.
Már legalább harmadszorra takart be, amikor megszólaltam.

- Nem fogok megfázni. Elég, ha ennyire betakarsz – furcsán, rekedtesen szólt a hangom. Bűnbánóan hajtottam le a fejem. – Ne haragudj rám! – céloztam a medencés incidensre.
- Nem haragszom. – Szólt nyugtatóan.  Bal kezével végig simított az arcomon, miközben leült az ágyam szélére. – Azt azért elmesélhetnéd, hogy mi történt.
- Meg kellett volna állítanom Jamest, de én nem…
- Nem erre vagyok kíváncsi – ingatta a fejét -, hanem arra, hogy hogyan estél a medencébe? Azt úgyis tudom, hogy a buliban nincs benne a kezed. Utálod az ilyeneket.
- Pár srác beledobott a vízbe – vallottam be az igazat.
- És hogy tudtál kijönni? – váltott át ismét kétségbeesettre a hangszíne.
- Gondolom valaki kihúzott – Vállat rántottam, hiszen nem tudtam mi történt pontosan.
- Jaj, kicsim! – Karjait szorosan körém fonta, s én is ezt tettem. Jó szorosan öleltük egymást. Akkor törött el a mécses, mikor megéreztem anya könnycseppjeit a felsőmre potyogni. Nyugtatóan simogatta a hátamat, én pedig mélyeket lélegeztem, hogy lenyugtassam magam.
- Ne haragudj rám kicsim, hogy mostanában megint ennyit veszekszünk.
- Nem haragszom, szóval nyugodj meg, jó?
- Megígértem, hogyha idejövünk rendben leszünk már. Én meg nem tartottam be.
- Valami baj van? – kérdeztem félve. Éreztem rajta, hogy ideges.
- Semmiség kincsem. Megoldom. Megoldjuk együtt, jó? – Szaporán bólogattam. 

Reggel kótyagosan lépdeltem le a lépcsőn. Este jól kisírtuk magunkat anyával. Dőltek a bocsánatkérések is. De kellett. Úgy érzem, mintha 10 kilóval könnyebb lenne a lelkem. Hiába mondta tegnap este anya, hogy hagyjam ki a munkát, én mégis felkeltem, igaz, szörnyen lüktetett a fejem.

Ahogy leértem a konyhába, az első utam a hűtőhöz vezetett. Kivettem a tejet, majd megnéztem, hogy van-e itthon kávé. Szerencsém volt, ezért gyorsan le is főztem három adagot. Tudom, hogy anya és Dominic is ezzel indítják a napot. James meg forduljon fel!
Még csak fél hét volt, ezért nyugodtan leültem az ebédlőasztalhoz és ráérősen kavargattam a tejeskávémat, amikor lépteket hallottam.

Fejemet azonnal az apró zörej irányába fordítottam. Na, az emlegetett szamár! - Gondoltam magamban gúnyosan, s hozzá még a szememet is megforgattam.
Lidérc kócos hajjal, egy szál köntösben lépdelt lefelé a lépcsőkön. A konyhába érve egyből kávé után kutatott.  Elérkezettnek láttam az időt a lelépésre. Gyorsan kiittam az utolsó kortyot is a csészéből. A mosogatóba tetem a porcelánt, majd a táskámhoz léptem.

- Hova rohansz? – állított meg egy álmos hang.
- Nem mindenki tengeti itthon a napjait. A pórnépnek dolgoznia is kell – feleltem gúnyosan. James felhorkantott.
- Hát persze!  - Nem törődtem vele. Újra elindultam volna, mikor ismét megszólalt. – Ilyen nyuszi vagy?
- Mi van? – fordultam vissza felháborodva. James gúnyosan mosolyogva állt a hátam mögött. Nem is hallottam, mikor lépett mögém.
- Csak gyáván megfutamodsz? Azt hittem vagányabb csaj vagy – nézett végig rajtam.
- Chh! Higgy, amit akarsz! – Dühösen méregettem, de az arckifejezése nem változott. Egyedül a szemében láttam valami fura csillogást. Bűnbánat? Á, olyan neki nincs!
- Sajnálom! – szólalt meg hirtelen, amitől nekem elsőnek megfagyott a vér az ereimben.

Sajnálom? Csak így? Ilyen egyszerűen? Ilyen fapofával? Így letámadni, hogy köpni-nyelni ne tudjak? Hogy ő legyen fölényben, amiért képes volt bocsánatot kérni? Azt hiszi, hogy ezzel el van intézve minden? Felment bennem a pumpa. Mielőtt még meggondolhattam volna, lendült a karom. James fel sem tudta fogni, hogy mi történik, egy pofon csattant az arcán. Belőlem pedig előtörtek a szavak.

- Szemét vagy! – sziszegtem. -  Tudod, hogy tegnap meg is halhattam volna?
- Honnan kellett volna tudnom, hogy nem tudsz úszni? – kérdezte fájdalmasan simogatva az arcát, amin már vöröslött a kézlenyomatom.
- Mondjuk megkérdezhettél volna? – vetettem oda gúnytól csöpögve. – Tudsz egyáltalán rólam bármit is ahhoz, hogy ilyen döntéseket hozz egymagad?

Nem válaszolt semmit, és valamiért ez keserű érzéssel töltött el. Mégis mit vártam? Hogy majd azt válaszolja rá, hogy „Akkor néha mesélhetnél?” vagy hogy kérdez? Tiszta hülye vagyok!
Faképnél hagytam és egész úton a gondolataimba voltam mélyülve. A legnagyobb szívás, hogy ezek a gondolatok a munkahelyemen sem hagytak el.

- Mit csinálsz Keira? – dorgált meg barátnőm. – Ez már a harmadik rosszul felvett rendelésed!
- Én…
- Menj hátra, mosakodj meg vagy csinálj valamit csak szedd össze magad! Nem akarom, hoyg kirúgjanak! – váltott hangja kétségbeesettre a dorgálóból.

Még a kötényemet is elvette, úgy hátra zavart. A mosdóban hideg vizet paskoltam az arcomba, így próbálva megnyugodni. Tegnap óta alig kaptam levegőt. A mellkasom szorított és egyre jobban kezdtem bepánikolni. Össze kell szednem magam és valahogy vissza kell adnom Jamesnek. Nem hagyhatom annyiban! Igen! Belenéztem a tükörbe és nagyon keménynek mutattam magam. Nagy mosollyal mentem vissza dolgozni, de sajnos elhatározásom sem tartott sokáig. A nap hátralévő részében is ugyanolyan szétszórt voltam, mint reggel, ezért hamarabb hazaküldtek. Nem is nagyon ellenkeztem.

Fáradtan rúgtam le magamról a cipőmet a lakásban. Alig haladtam valamit előre, még mindig a bejárati ajtóban álltam, magam elé révedve. Mérgesen kócoltam össze a hajam. Miért nem tudok felnőni?
A fal felé fordultam, majd beleütöttem a fejemet, ami fájdalmasabbra sikerült, mint gondoltam.
Ám még mielőtt elmerülhettem volna az önsajnálatban, halk szavak ütötték meg a fülemet.

- Akkor ma este mondjuk el nekik? – Anya?
- Minél előbb, annál jobb! – jött a beleegyezés.
- Szerinted minden simán fog menni? A fiad nem fogja ellenezni? – Mi miatt aggódik így anya? Egyre közelebb és közelebb sétáltam a nappalihoz, hogy jobban halljak minden szót.
- A fiamat semmi nem érdekli, ami velem kapcsolatos. Keira miatt viszont jobban tartok.
- Tudom, hogy a lányom támogatni fog. Ne aggódj emiatt!

Megláttam anyáékat a nappali kanapéján ülni, amint anya megszorítja Dominic kezét, bíztatásként. Ezt a meghitt pillanatot sose lennék képes tönkre tenni. Legyen szó bármiről, támogatni fogom anyát!
Ám nem csak én láttam meg őket, hanem Dominic is észrevett engem.

- Keira! Mikor jöttél?
- Az imént. Nem vagyok túl jól, ezért hazaküldtek – mosolyogtam rá.
- Nagyon rosszul vagy? – lépett elém anyám.  
- Csak nem aludtam túl sokat. Megyek is a szobámba.

Anya megígérte, hogy 10 perc és követ ő is, csak főz nekem jó meleg teát, meg csinál valami szendvicset is.
A nap hátralévő részében festettem. Legalább hat képbe kezdtem bele, de ebből csupán egy lett vállalható. Azonban nem maradhattam csak a szobámba, néha nasiért is mennem kellett, na meg a wc sem egy elhanyagolható dolog. Amennyire szeret Isten, nem hogy segített volna elkerülni, nem, inkább folyamatosan elintézte, hogy összefussak Jamesszel. Hogy tehet ilyet?!

Én persze, mindig próbáltam elfordítani a fejem, meg úgy tenni, mintha nem láttam volna, de ez elég nehéz, mikor a mellettem lévő szobát birtokolja. Egy idő után azonban elege lett ebből a gyerekes viselkedésből. Hogy ezt honnan tudom? Onnan, hogy elkapta a felkaromat és magával szembe pördített. Kicsit sem lepődtem meg… Én? Sose!



- Befejeznéd? – Szemei csak úgy villámlottak.
- Mégis mit? – kérdeztem ártatlanul.
- Mit? Hát ezt a viselkedést!
- Akkor tisztázzunk valamit! – hámoztam le magamról a karját. – Attól, hogy egy házban lakunk, nem kell se beszélnünk egymással, sem jó pofiznunk.
- Valóban? – húzta fel az egyik szemöldökét.
- Igen! Ezek úgyse változtatnának azon a tényen, hogy utállak! – Kijelentésemre kicsit megdöbbent, de én már csak ilyen őszinte vagyok.
- Hogy mi?
- Felesleges lenne hazudnom. Nem csíplek és nem is foglak megkedvelni! – Köptem az arcába a szavakat. – Sose tudnálak szeretni! Olyan szemét alak vagy, aki nem érdemli meg a szeretetet! – Elsötétedett az arca. Lehet az utolsó mondatom egy kicsit erősre sikeredett?
-  Mert te egy szent vagy?
- Sose mondtam ilyet… - kezdtem a meghunyászkodást.
- Tudom mivel foglak teljesen kikészíteni – borult el az agya, én pedig megrémültem.
- Ezt hogy érted? – Ekkor újra elkapta a karom és a falnak lökött. Pont úgy, ahogy akkor este. Ismét nehezen nyeltem.
- Emlékszel? Mondtam, hogy még megfizetsz az akkori tettedért.  – Óvatosan bólintottam. – Úgy gondoltam, hogy a vízbedobás után békén hagylak, de az előbbi kijelentésed után nem fogom ezt csak úgy tűrni. Kitaláltam a legjobb bosszút, és ami még jobbá teszi, hogy az őrületbe is kergethetlek vele. Legalábbis a mi helyzetünkben.
- Nem vagy te már nagy a gyerekes bosszúkhoz? – próbáltam menteni magam. Ő azonban nem is figyelt rám.
- Azt mondtad, hogy nem tudnál szeretni, igaz? – Szemeit belefúrta az enyémekbe. – De ezt nem te döntöd el Kicsi Szívem – ingatta a fejét.

Mielőtt még megszólalhattam volna, anya hangja hasított a levegőbe.

- Keira, lejönnél egy kicsit? Kopogj be James ajtaján is és hívd őt is!

James arcára kiült egy gúnyos mosoly, majd olyan közel hajolt hozzám, hogy ajkai érintették a fülemet. Kirázott a hideg.

- Jelenésünk van. – Eltávolodott és elindult a földszintre. Engem meg a kérdések erdejében hagyott. Egyedül bolyongtam és még csak egy apró gyertyám sem volt, hogy világosan lássam a dolgokat. Így csoda, ha értetlenül állok a dolgok előtt azt kérdezgetve, hogy: Ez meg mégis mi volt?

Az ebédlőben idegesen kavargattam a levesemet. Míg anyának segített kipakolni a tányérokat meg az ételt Helen, a házvezetőnőnk – igen, ehhez is hozzá kell szoknom – addig én csak meredten bámultam az előttem terpeszkedő Jamest, aki undorítóan mosolygott a kisöcsémre. Véresre haraptam a számat, míg agyamban az a kérdés zakatolt, hogy azt a kijelentését, vajon hogy érthette. Annyira elmerengtem, hogy Dominic szavaira eszméltem fel, ahogy megköszöni az ételt.  A tányéromra bámultam, ahol a desszert volt. Mikor ettem én meg a levesemet és a másodikat? Egyáltalán mi volt a második? Kuncogásra lettem figyelmes. Egyből tudtam, hogy hol a forrás, ezért egy nagyot rúgtam James bokájába, de ő csak tovább nevetett.

- Nagyon jó kedved van fiam – jegyezte meg Dominic.
- Már hogy ne lenne? – villantotta rám a szemeit, majd visszafordult az apja irányába. – Mit szeretnétek nekünk mondani?
- Honnan veszed, hogy akarunk valamit mondani? – hökkent meg anyám.
- A megterítés, a vacsora és az, hogy próbáltok mindenre rákérdezni elég árulkodó.
- Miért kell az íróknak ilyen jó megfigyelés? – morogta Dominic, de elég hangosra sikeredett. Ezután anya magához vette a szót, miközben kezét összekulcsolta Dominic baljával.
- Mit szólnátok hozzá, ha hivatalosan is egy család lennénk?
- Hogy mi? – esett ki a kezemből a villa. James csak felhúzta a szemöldökét.
- Ezt hogy érted mami? – kérdezte az öcsém is.
- Úgy kicsim, hogy a mama meg Dominic összeházasodna. – Mondata végére már nem Willre figyelt, hanem rám és Jamesre.
- Nem gondolod anya, hogy ez… - ám James belém fojtotta a szót.
- Nagyszerű ötletnek tartom!
- Hogy mi? – akadtam ki, ismételve magamat.
- Komolyan gondolod James? – Anyám szemében megjelentek a könnyek. Biztos nem gondolta, hogy ilyen hamar beleegyezik.
- Természetesen! – Bólogatott. – Ha szeretitek egymást, ne habozzatok!
- Fiam…
- Nem gond, apa – Láttam rajta, hogy nehezére esett kimondania az „apa” szót.

Ezek után mi mást tehettem volna? Magamra erőltettem egy mosolyt és rábólintva én is beleegyeztem, amikor Dominic és anya rám nézett. Bár, inkább vicsorgásnak mondanám azt a mosolyt és az sem a legmegnyerőbb fajtából.
Anya örömében szerelme nyakába ugrott, Will pedig csak úgy kacarászott James mellett. Az egyetlen, aki nem örült a boldogságnak, az én voltam és ezért nagyon önzőnek éreztem magam.

- Úgy gondoltuk, hogy két hét múlva tartanánk meg az esküvőt, hogy még beleessünk a nyárba. – Törölgette könnyeit anyám.
- Két hét nem kevés idő? – kérdeztem, a tortaszeletemet turkálva.
- Hogy őszinték legyünk – kezdte az idősebb Bell – a javarésze meg van tervezve. Már csak a helyet kell kidíszíteni és elküldeni a meghívókat.
- Azért örülök, hogy nem a nagy napon szóltok nekünk erről az egészről – Nem akartam, de csak úgy csöpögtem a gúnytól. – Mi van, ha nem egyezünk bele? – néztem rájuk. – Akkor elszöktök és titokban összeházasodtok?
- Keira…
- Nem Dominic! – álltam fel az asztaltól - Most nekem van igazam! Jogos a felháborodásom! – Végig néztem az asztalnál ülőkön, de senki nem mutatott arra hajlandóságot, hogy megszólaljon. – Ennyit a családi bizalomról. Köszönöm a vacsorát! – Egyszerűen otthagytam őket.

A szobám felé igyekezve kikerestem telefonomból Lizzy számát. Nem akartam itthon lenni. Nem tudtam kontrollálni az érzéseimet és ilyenkor azt is az ember fejének vágom, amit amúgy halkan sem motyognák el. Nem jó, ha ilyenkor itt vagyok. Ugyan, azt nem tudtam, hogy barátnőm befogadna-e egy napra, de másra nem számíthattam. Már a második csörgésre felvette.

- Igen?
- Szia Lizzy! – kezdtem idegesen, az ajtómnak támaszkodva. – Van valami programod ma estére? – Furcsa volt tőlem ez a kérdés. Soha nem mentem el sehova.
- Keira! De jó, hogy hívtál! Nincs semmi. Unatkozom, ráadásul a bátyám folyamatosan nyaggat, hogy mire jön, takarítsak ki! Kész rabszolgamunka! – siránkozott.
- Ha gondolod, segítek takarítani – ajánlottam fel.
- Megtennéd? – Szinte láttam magam előtt, ahogy felcsillan a szeme.
- Egy fél óra és ott vagyok, rendben?
- Imádlak! Addig készítek valami harapnivalót! – Láttam magam előtt az elkövetkező pár órát; én takarítok, míg Lizzy a TV-ben lévő klipeket kritizálja, de ez a legkevésbé sem zavart most.

Bontottuk a vonalat. Bementem egy pulcsiért, majd mielőtt elindultam volna, végignéztem magamon a tükörben. Hosszú, göndör hajam most egyenesen omlott le vállaimra. Úgy döntöttem, hogy ebben a vörös topban és farmer sortban simán kiléphetek az utcára, így nem is teketóriáztam tovább.

A bejárati ajtóban viszont anyámba botlottam.




                           Előző fejezet                                                    Következő fejezet



6 megjegyzés:

  1. Nem tudom, hogy miért aggódtál, baromi jó lett :D

    VálaszTörlés
  2. Ezen nem kellett volna eveket ulnos. Nagyon jo lett. Baromi kreativ a torteneted. Remelem hamarosan szamithatunk uj fejezetre:D. Amugy meg nem kell sztem azon aggodni h tetszeni fog e nekunk. A torteneteid mindig is nagyot utottek. Jo a kepzeloerod. Aztan gyorsan keszuljon el a kovi resz is.;D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocsánat még egyszer :) Megpróbálok ráállni a havi 1-2 fejezetre :) szóval ebben a hónapban elvileg hozom a következő részt ^^
      Köszönöm, hogy elolvastad, írtál és hogy tetszett a rész :)

      Törlés
    2. Egy ket honap mi? ...ez nem nagyon betartott ptobalkozas. :') nem baj... csak akkor ird meg h nem folytatod h ne izguljak feleslegesen.

      Törlés
    3. Hétfőtől frissítés lesz a fejezeteknél és jönnek a részek :)

      Törlés